2009. június 7., vasárnap

A második képzésen szerzett tapasztalataim

Véget ért az április 30-án indult képzés. Az előző tanfolyam résztvevői különböző foglalkozású békéscsabai nők voltak. Ezzel szemben az április végén indult kurzusrara több könyvtáros is jelentkezett az ország számos településéről (Budapest, Százhalombatta, Szeged, Szentes, Várpalota, Tószeg, Zalaegerszeg, Nagykanizsa) azzal a céllal, hogy az itt megszerezett ismereteiket, tapasztalataikat tovább adják kollégáiknak, olvasóiknak. A csoport mind kor, mind foglalkozás szerint vegyes összetételű volt (gyesen lévő anyuka, virágkötő, nyugdíjas, munkanélküli stb.) Akárcsak az előzőt, ezt is néhányan abbahagyták. A képzés előnye és egyben hátránya a bizonyos időkereten belüli szabadon tervezhető, alkalmazható időbeosztás. Éppen ezért, a tanfolyam sikeres elvégzéséhez nem volt elegendő a megfelelő szintű internet felhasználói tapasztalat és tudás, a jelentkezőnek kellően motiváltnak kellett lennie, s az idejével is jól kellett gazdálkodnia.

Az angol nyelvismeret hiánya többeknek gondot okozott, ennek ellenére, ha nem is könnyedén és gyorsan, de sikeresen megoldották a Diigo-val és a Google Reader-el elvégzendő feladatokat is.

A képzés formája egy kivételtől eltekintve minden résztvevő számára teljesen új volt. A moodle kezelőfelületével mindannyian könnyedén megbarátkoztak. Még azok számára sem jelentett gondot akik a földrajzi távolság miatt a csoportos konzultáción nem tudtak részt venni.

A korábbi képzésen a résztvevők a fórum lehetőségeit nem használták ki. Éppen ezért a képzés indulásakor arra kértem mindenkit, hogy a kérdéseiket kizárólag csak a moodle felületén a fórumban tegyék fel. Éltek is ezzel a lehetőséggel. Ez nem csak ez én munkámat könnyítette meg, azzal hogy egy helyen visszanézhetővé váltak a feltett kérdések és válaszok, de közösségformáló szerepe is volt. A kérdésekre adott válaszoknak a többiek is hasznát vették, sőt olykor egymásnak nyújtottak segítséget. A virtuális közösséggé formálást a kiscsoportokban megoldott "vizsgafeladat" is segítette, amelynek elsődleges célja a virtuális csoportmunka megtapasztalása volt a csoportmunka alkalmazások felhasználásával. A képzés résztvevői három kisebb csoportra osztva oldották meg ezt a feladatot. A visszajelzések alapján valamennyien élvezték a csapatmunkát. Segítőkészségükről is tanubizonyságot tettek. Itt feltétlenül fontosnak tartom megemlíteni Bontovics Anita és Siposné Nagy Julianna nevét, akik saját csoportmunkájuk végeztével egy másik csoportnak nyújtottak segítséget. Köszönöm nekik.

A "vizsgafeladatokat" értékelve örömmel konstatáltam a tényt, hogy a képzés elérte célját. Az új (a tananyagban nem szereplő) elemek beillesztésével bizonyították nyitottságukat, érdeklődésüket, fogékonyságukat, kezdeményezőkészségüket. A közös blog témaválasztását gyorsan és ötletesen oldották meg.


Utólag jöttem rá, hogy egy cikk elolvastatásával nem elég felhívni a figyelmet a veszélyekre. A veszélyekkel kapcsolatos kérdéseket mindenképpen érdemes felvetni, vitára bocsájtani. Ahhoz azonban, hogy a veszélyekre a jövőben jobban odafigyeljenek és mindenki a maga szintjén, hatáskörében tegye meg mindazt amit a saját és mások adatainak védelmében, kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében, érdekeinek védelmében megtehet. A résztvevők közül többen is megfogalmazták, hogy mindezek ellenére ma már nem lehet a tanult eszközök, az internet használata nélkül jól boldogulni az információs társadalomban, hatékonyan dolgozni a munkahelyen, az iskolában.

A másik "fehér folt" (vagy inkább szürkés???) a Diigo használata, melyet nem sikerült maradéktalanul megkedveltetnem mindenkivel. Most ennek a tananyagrésznek a módosításán töröm a fejem.

Milyen tapasztalatokat szereztek a résztvevők? A blogbejegyzéseikben bárki elolvashatja. A résztvevők blogjaira hivatkozó linkek a fentebb felsorolt vizsgamunkákban megtalálhatóak.

Többen kérdezték, hogy lesz-e folytatás. Remélem ;-) Az inspirációt megkaptam a csoport tagjaitól, amiért rendkívül hálás vagyok. Egy újabb tananyag fejlesztését tervezgetem. Előbb-utóbb megvalósul. Azon vagyok ;-)

2009. május 25., hétfő

Az első képzés tapasztalatai

A képzés annak ellenére, hogy másfél hét szünetet is tartottunk gyorsan véget ért. A résztvevők létszáma a felére csökkent. Volt olyan, aki már a legelején feladta, mert úgy érezte, hogy ez túl nehéz számára, s olyan is akad, aki közben jött rá, hogy nem tud elegendő időt szánni tanulásra, feladatmegoldásra.
A megmaradt kis csapat minden tagja lelkesen, töretlen kitartással és tudásvággyal ismerkedett a Google szolgáltatásaival. Kreativitásuk, tudásvágyuk, kitartásuk meghozta gyümölcsét.

A "vizsgamunka", a közös blog létrehozásának célja az volt, hogy önállóan, oktatói irányítás nélkül kipróbálják a csoportmunkát felhasználva azokat az eszközöket, amelyekkel a képzésen megismerkedtek. "Vizsgamunkájukra" méltán büszkék lehetnek.


Blogjukban bemutatják:

Vagyis mindazt, amit megtanultak, amit újonnan szerzett tudásukkal egyénileg és közösen létrehoztak.
Valamennyien elfáradtak a képzés végére, de nemcsak tudásra, tapasztalatra és kapcsolatokra tettek szert, hanem a tanulás örömteli élményével is gazdagodtak. Én pedig általuk lettem tapasztaltabb, élményekben és tudásban gazdagabb. Köszönet érte.

2009. április 9., csütörtök

Naptár

A Google naptár szolgáltatása szinte minden területen jól használható. Egyik nagy előnye, hogy tulajdonosa szabhatja meg, hogy kinek milyen hozzáférése van az egyes naptáraihoz. A nyilvánossá tett naptárak weboldalba, blogba is beágyazhatóak. Beillesztéskor többféle megjelenítési formátum közül választhatunk.

2009. április 7., kedd

Az első két hét tapasztalatai

A képzés induláskor, az első konzultáción a résztvevők többsége meglepődött. Másra számítottak, könnyebbre. Az arcok, a tekintetek önmagukért beszéltek. A távoktatós felület, az oktatási módszer ismertetésekor az egyikőjük, már rögtön akkor ott rájött, hogy ez nem neki való. El kell ismernem, ez a tanulási forma nem jön be mindenkinek. Olyan is akadt aki egy hét után döbbent rá, hogy bármennyire szeretne új ismereteket szerezni, most nem tud elegendő időt szánni a tanulásra. Tavaly, egy másik távoktatós képzésünkön remekül vette az akadályokat, élvezte ezt a tanulási formát. "Bármennyire szeretném, be kell látnom, hogy most nem tudok erre időt szánni. Majd, ha nyugdíjas leszek" - írta nekem.

A résztvevők számára a legnagyobb nehézséget nem is maga a felület és a módszer jelentette, hanem az első heti tananyagrész egyik anyaga a Diigo. Ennek legfőbb oka az angol nyelvismeret hiánya volt. Pusztán azért, hogy ne rettenjenek vissza a feladattól utólag összeállítottam a Diigo-hoz egy szótárt. A Diigo-t a négy hét alatt folyamatosan fogjuk használni, ezért a várható nyelvi nehézségek ellenére a képzés elejére kellett tennem. A konzultáción felhívtam a résztvevők figyelmét arra, hogy előreláthatólag ez lesz a legnehezebb rész. Akinek szüksége volt rá, egy előre megbeszélt időpontban személyesen is megkereshetett, hogy átsegítsem a kezdeti nehézségeken. Többen éltek is ezzel a lehetőséggel. 5-10 percet kellett csak rászánnom személyenként ahhoz, hogy átlendítsem őket a "holtponton".

A blog létrehozásához, a Google dokumentumok használatához már elég volt a szöveges és a videótananyag. Ki időben, ki kicsit késve, de megoldják feladataikat. Örömmel (és be kell vallanom, hogy némi büszkeséggel is) olvasom a blogjaikat, amelyekben leírják küzdelmeiket, sikerélményeiket. Minden nehézség ellenére élvezik a tanulást. Ez az egyik dolog, amit el akartam érni ezzel a képzéssel ;-)

Ízelítő a résztvevők képzésen készített blogjaiból, albumjaiból:
(Csak azokét soroltam fel, akik hozzájárulásukat adták. Mivel még tart a képzés a blogok folyamatos fejlesztés alatt állnak.)


2009. április 6., hétfő

Kérdőív

A képzésen a résztvevők most tanulják az elektronikus kérdőív, űrlap készítését. A Google-nak ezt a szolgáltatását jól tudják majd hasznosítani a munkahelyükön, vagy a vállalkozásukban, vagy akár a magánéletükben is egy-egy nagy családi vagy baráti rendezvény szervezéséhez. Mielőtt hozzáfogunk egy űrlap beágyazásához gondoljunk végig, hogy tényleg célszerű-e publikussá tenni. Amennyiben nem kívánjuk publikussá tenni az űrlapot, küldjük inkább el e-mail-ben az érintettek részére. Arra azonban ügyeljünk, hogy semmilyen felmérés érdekében ne zaklassunk másokat. Csak azoknak küldjük, akik ehhez hozzájárulnak.


Prezentáció

Az alábbi prezentáció a képzés tananyagához tartozik. Ez a bejegyzés a tárgya annak az oktatóvideónak, melyen bemutatom azt, hogy hogy ágyazható be egy közzétett prezentáció blogbejegyzésbe, html oldalba.



Amennyiben a prezentációt teljes méretben kívánja megtekinteni, kérem kattintson erre a linkre.

2009. március 30., hétfő

A Google dokumentum szolgáltatása

A Google dokumentum szolgáltatása

Ha már rendelkezünk google-s fiókkal, vagy gmail-es e-mail címmel, akkor a Google dokumentum szolgáltatásait regisztráció nélkül vehetjük igénybe. Előnyük, hogy megoszthatók másokkal (google fiókkal rendelkezőkkel), vagy nyilvánossá tehetők. Egy dokumentumot többen is szerkeszthetnek, akár egyszerre is. Emiatt kiválóan alkalmasak szoros együttműködésen alapuló tevékenységekhez, csoportmunkához. Előnyük, hogy internet-hozzáférés esetén bárhonnan, bármikor elérhetők.

Dokumentumok - szöveges dokumentumok, táblázatok, bemutatók, űrlapok

A szolgáltatás URL címe: http://docs.google.com

A Google ismertetője magyarul a szolgáltatásról:
http://www.google.com/google-d-s/intl/hu/tour1.html

Magáncélra:
  • saját feljegyzések - internethozzáférés esetén, bárhol, bármikor elérhető, folytatható
  • tanulás - jegyzetek megosztása tanulótársakkal
  • szakdolgozat készítése - piszkozat - konzulenssel megosztani
  • családi krónika készítése - távol lévő rokonok bevonásával
  • stb.

Munkahelyen:
  • irodai programcsomag kiváltására (MS Office - Word, Excel, Power Point)
  • ötletgyűjtés projektekhez
  • projektmunka
  • információmegosztás munkatársakkal, munkacsoportokkal
  • előadások megtartása
  • táblázatok készítése
  • kérdőívek, tesztek készítése
  • és még nagyon sok mindenre

Új dokumentum létrehozása - Fájl menü az oldalon -> Dokumentum típus kiválasztása

A régi dokumentumainkat töltsük le és töröljük a Google szerveréről!!

Fájl letöltése

  • Dokumentum esetén - Fájl menü az oldalon -> Fájl letöltése, mint... (többféle formátum közül választhatunk).
  • Biztonsági okok miatt fontos a mentés!!!
  • Táblázat esetén -> Fájl menü az oldalon -> Exportálás (fájl formátum kiválasztása)